Kategória: Uncategorized
-
Ezt a port szívtuk be a környéken – év elején így bontották a Tungsram épületeit

Az idei év eleje, január közepétől április közepéig meglehetősen kellemetlen volt a Kertvárosban élők számára. Egy kis „ízelítőt” kaptunk abból, hogy milyen lesz, ha elkezdik majd a stadion építését. Szó szerint – ez csak ízelítő volt. A munkások, akikkel beszéltünk azt mondták, hogy a bontás semmiség ahhoz képest, hogy milyen lesz majd az építkezés. Nemcsak…
-
Rákkeltő lehet a talajszennyeződés

Tudod-e, hogy a volt Tungsram területe erősen szennyezett? Tudtad, hogy egészségkárosító, esetenként rákkeltő anyagok folytak el a volt gyár területéről lakóövezetek alá? „A feltárt szennyezés Budapest IV. kerületében, a Fóti út 141. alatti telephelyen, és az attól északnyugatra fekvő területen található.” Tudod-e, hogy a szennyezettséget, annak mértékét és kiterjedését már 2021 novemberében(!) dokumentálták, amit nemcsak a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási…
-
El tudod képzelni, hogy mekkora 162 méter x 194 méter x 29 méter?

Pont akkora, amekkorára a stadiont tervezik építeni a Kertvárosba. Eltörpül mellette egy családi ház, alig alacsonyabb egy tízemeletes háznál, az ikonikus újpesti víztorony már-már fogpiszkálónak tűnik mellette. Ne hagyjuk, hogy egy ekkora kolosszus árnyékolja be a környéket!
-
🚫 Mondj nemet a stadionra!
Írd alá petíciónkat!
-
5000 ember szállítását bírja el a BKK, 22 000 fős lenne a stadion

Egy kiszivárgott BKK levelezésből tisztán látszik, hogy nagyságrendi tömegközlekedési fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy a stadiont ki tudja szolgálni az infrastruktúra. A jelenlegi viszonyokra ráereszteni a stadion közönségét felelőtlenség – mégis mind a MOL, mind az önkormányzat vezetése néma az ügyben. A BKK kiszivárgott állásfoglalása (forrás: Nagy Dávid facebook oldala)
-
Zaj- és fényszennyezés

A stadion zaj és fényszennyezéséről sem a MOL által szervezett lakossági fórumon, sem a testületi ülésen, ahol az újpesti képviselők megszavazták (2 kivétellel) nem esett szó – attól függetlenül, hogy ez az ittélők életminőségét nagyban befolyásolhatja. Azt gondoljuk, hogy így nem lehet felelősségteljes döntést hozni.
-
Mérgező anyagok a talajban

Számtalan veszélyes anyagokkal kapcsolatos aggály merült fel az eddigi lakossági fórumokon is. Az újpesti önkormányzat az ügyben hallgat, a MOL pedig elvileg “dolgozik” a kármentesítésen. A részletekről nem mond senki semmit. Méréseink szerint a halogénezett szénhidrogének a határértékük 10szeresét is elérik – az önkormányzat mégis arról beszél, hogy az ügyben nem ő az “adatgazda”. Egy…
-
Nincs helye a parkoló autóknak

Parkolási káosz: Összesen csak 860 parkolót alakítanának ki a stadion területén. Máshol sincshely parkolóknak. Az autók a járdákat és zöldterületeket foglalják el. Ez telekocsival számolva sem lenne elég egy fele ekkora stadion látogatására sem. Vészhelyzeti veszély: Tűzoltók, mentők, rendőrök nem jutnak el időben a bajbajutottakhoz. Illetve eljuthatnának, de erről sincsen érdemi párbeszéd.
